06/18/2009
Barkóczi Janka / Mozinet
Jumurta
/ Yumurta /< br />Tartalom

A középkorú költő, Juszuf, anyja halála miatt hosszú évek után ismét visszatér szülőfalujába. Egy elhanyagolt, omladozó ház és egy fiatal lány, Ayla várja őt. A régi környezet, anyja temetése és az elhalálozás körüli teendők megkopó emlékeket ébresztenek benne.

Kritika:

Semih Kaplanoğlu nem kispályás, ha a török hétköznapok alapos elemzéséről van szó. Nem egy, de rögtön három filmet kanyarít a téma (vélt vagy valós) transzcendens vonatkozásai köré. Az alapélelmiszerek neveivel jelölt darabokat mintha egy ízletes keleti édesség bevásárlólistája ihlette volna: elsőként született a Jumurta (2007), azaz „tojás”, majd a Süt (2008), vagyis „tej”, és várat még magára a Bal, amely „méz”-ként fordítható. A főszereplő után Yusuf-trilógiának nevezett sorozat koncepciója azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen az eddig elkészült filmek éppen csak a török sütemények fűszeres izgalmát mellőzik.

A Jumurta hőse Yusuf, a középkorú költő, aki az édesanyja haláláról értesülve visszatér szülőfalujába. Találkozása a fiatal és bűbájos Aylával megannyi elfeledett emléket és megannyi ismeretlen érzést ébreszt fel. A régi-új pár együtt kel útra, hogy az elhunyt utolsó kívánságát teljesítve a környék egyik szent helyén áldozatot mutasson be. A két egyszerű és tiszta ember az utazás során nemcsak az ősök szelleméhez, de egymáshoz is egyre közelebb kerül,

Kaplanoğlu lassan hömpölygő, esszének is beillő alkotása szikár hangvétellel, szigorúan mindennapi dolgokról beszél. Arra számít, hogy a közvetlenség magától teremt majd misztikát és filozófiát. Sajnos a szikár és mindennapi nézőpont ez esetben kínos modorosságba csap át, és inkább feszélyez, mintsem andalít és gondolkodtat. A Jumurta hardcore török-rajongóknak és kezdő nyelvtanulóknak mindenképp ajánlott darab, a drámára, meglepetésre és varázslatra szomjazók azonban inkább mással próbálkozzanak.